Vasárnap Ukrajna választ, az elnökválasztás első fordulója pedig háromesélyes. A reformer Petro Porosenko jócskán vesztett népszerűségéből az elmúlt öt év alatt, két fő kihívója, Volodimir Zelenszkij és Julija Tyimosenko pedig populista hívószavakkal próbálja megszerezni a győzelmet – veszélybe sodorva ezzel az elmúlt évek eredményeit és Ukrajna euroatlanti integrációját.

Miért elégedetlen Ukrajna Porosenko teljesítményével?

Alexander J. Motyl szerint az ország lakossága nem lát változást a Majdant kirobbantó 2013-as állapotokhoz képest. A Foreign Policy-n megjelent írása rámutat arra, hogy rengetegen hiú ábrándokat fűztek ahhoz, hogy Janukovics elűzése után villámgyors út vezet a jólétbe, a szabadságba és az Európai Unióba. És bár mindez nem valósult meg, Ukrajna ma sokkal jobban van, mint hat évvel ezelőtt: a Krím ugyan elveszett, de az ukrán hadsereg megállította a kelet-ukrajnai szeparatistákat, és mind felépítésében, mind fegyverzetében folyamatosan erősödik. Sikerült szorosabb politikai, kulturális, diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat kiépíteni a nyugati országokkal, nagyszabású reformprogram indult be az oktatásban és az egészségügyben, dollármilliónyi összegeket fektetnek be az infrastruktúra fejlesztésébe, az emberi jogok és a demokrácia tekintetében pedig példaértékű az ország fejlődése. Az egész államot átszövő korrupciót viszont nem nagyszabású letartóztatásokkal, hanem új jogszabályi környezettel kívánja felszámolni: ugyan ez kevésbé látványos, de erre alapozva megindult a gazdaság kifehéredése, ami bevonzotta újra a külföldi tőkét, és például ennek is köszönhető az, hogy az IT-szektor robbanásszerű fejlődésnek indult.

Ami Porosenko sikere, az Putyin keserve – írja Adrian Karatnyickij a Politico-n megjelent cikkében, ugyanis a csokoládégyáros nem csak belső reformokkal, hanem külpolitikai tevékenységével is igyekszik megszilárdítani az ország önállóságát. Erre példa nemcsak az ukrán-orosz egyházszakadás, de az elnök lobbitevékenysége is a Moszkva elleni szakciók tekintetében, melyeket az EU tagállamai a mai napig betartanak.

Éppen ezért a Kremlből igyekeznek mindent megtenni a jelenlegi kormányzat bukása érdekében, akár kibertámadásokkal vagy televíziók felvásárlásával, csak hogy a negatív propaganda célt érjen.

Európai köntösben Európa ellen

Az Emerging Europe cikkében Ariana Gic és Roman Sohn viszont nem külső, hanem belső ellenségről ír: az egykori miniszterelnök, Julija Tyimosenko esetleges megválasztása ugyanis szerintük fenyegeti az européer reformok sikerességét. A jelenleg ellenzékben lévő exkormányfő pártja, a Haza (Batykivscsina) 2016-ban lépett ki a kormánykoalícióból, azóta pedig Porosenko egyik legpotensebb kihívójává nőtte ki magát, elsősorban korrupcióellenes jelszavaival és baloldali-populista programjával. Azonban az euroatlanti és a megvesztegethetetlen jelzők a cikk szerzői szerint csak a PR részei, hivatali ideje alatt ugyanis rengeteg háttéralkut kötött különböző gázüzletekről oligarchákkal, mind belföldön, mind külföldön – a szálak egészen a néhai líbiai diktátorig, Moammer Kadhafiig vezetnek. Programjában a jóléti intézkedések mellett szerepel a gáz lakossági árának csökkentése is, ami ellent mond az IMF programjának: ha ígéretét betartja, súlyos veszélybe kerülhet az ország finanszírozása. Már ha betartja, ugyanis Taras Kuzio a New Eastern Europe-on megjelent elemzésében arra jut, hogy kevés hiteltelenebb politikus van a „gázhercegnőnél” az ukrán parlamentben: a beszédek igazságtartalmában még a marginális oroszpárti jelöltek is megelőzik Tyimosenkót.

A Kreml de facto jelöltje

Sokan lehettek elégedetlenek mind a jelennel, mind a múlt emberének számító volt miniszterelnökkel szemben – ezt a rést ismerhette fel Volodimir Zelenszkij, aki minden kutatás szerint a legnépszerűbb jelöltnek számít. Ahogyan szerte Európában, úgy itt Ukrajnában is megsarjadt az elitellenesség magva, hangjukat pedig egy olyan színész-komikusban találták meg, aki A nép szolgája c. sorozatban már szűk négy éve alakítja a tanárból lett elnök szerepét.

Indulását az államfő újévköszöntő beszédével párhuzamosan jelentette be – míg minden csatornán Porosenkót lehetett látni, addig az Igor Kolomojszkij tulajdonolta 1+1 Televízión Zelenszkij váltotta be sokak reményét régóta pedzegetett indulásával. Miért fontos, hol? Mert Igor Kolomojszkijnak igencsak ínyére lenne Porosenko távozása. A milliárdos oligarcha a Privat üzleti csoport, azon belül is a PrivatBank alapítója, Ukrajna harmadik leggazdagabb embere, 2010-ben pedig még Tyimosenko támogatója volt. 2014-ben a mostani elnök kinevezte Dnyipropetrovszk kormányzójának, azonban egy éven belül menesztette is a posztjáról, mert a magánhadseregével kontrollt akart szerezni az állami olajvállalat, az UkrTransNafta felett.

Nem sokkal később pedig Porosenko államosította is a PrivatBankot, amelyet a hírek szerint Zelenszkij megválasztása esetén szívesen újra privatizálna. Természetesen a jelölt tagadja azokat a vádakat, miszerint ő csak egy bábfigura lenne: „Nincsen vele semmilyen megállapodásom. Nem a főnököm. Nincsen semmiféle főnököm”, mondta egy interjúban, azonban a Carnegie elemzője szerint, ha mecénása ellen menne a sorozatsztár, könnyen nehéz helyzetben találná magát.

Melyik jelöltnek van esélye a győzelemre?

Jelenleg még mindháromnak. A választást ugyanakkor két tényező fogja eldönteni: egyrészt, hogy ki mögé állnak be a második fordulóba be nem jutott jelöltek, másrészt pedig, hogy melyik jelöltnek sikerül jobban mozgósítani az erősen polarizált ukrán politikai közegben.

Az, hogy melyik lenne a legelőnyösebb Európa és az integráció szempontjából, arra Konsztantyin Romasko kereste a választ, elemezve a jelöltek külpolitikai megnyilatkozásait. Zelenszkij leülne tárgyalni Putyinnal, a katonai szövetségekhez való csatlakozást nem veti el, de mindenképpen népszavazáshoz kötné, a NATO-ról viszont nem biztos, hogy tudja, eszik-e vagy isszák. „Volna egy kérdésem. Mi ez? Valami katonai erő, ami megvédene minket az agresszoroktól?” – kérdezte nemrég egy riportertől. Az EU-val kapcsolatban már konkrétabb a véleménye: „nem szeretnék olyan helyre menni, ahova nem hívtak meg”. Az ilyen vélemények alapján nem meglepő, hogy az oroszbarát Régiók Pártját képviselő Jurij Bojko leszereplése után akaratlanul is, de Zelenszkij elnöksége lenne a legkedvezőbb a Kreml számára.

Tyimosenko ennél valamivel konkrétabb célokat fogalmazott meg: a Budapesti Memorandumra alapozva indítana el béketárgyalásokat az ország keleti felére vonatkozóan, Franciaország, Kína és Németország bevonásával. Mindenképpen beléptetné az országot az Unióba és a NATO-ba, aminek, mint programjában írja, nincs alternatívája – holott tíz évvel ezelőtt miniszterelnökként ő maga vonakodott az észak-atlantiakkal való társulástól.

Porosenko szintén részévé kívánja tenni Ukrajnát mindkét szövetségi rendszernek, szerinte ugyanis egyedül ez tudja biztosítani az állam függetlenségét és a nemzet biztonságát. Bár a 2023-as céldátum az uniós vezetők szerint nem reális, az kétségtelen, hogy az elmúlt öt évben államfőként többet tett országa európai integrációjáért, mint valamennyi elődje összesen.

A cikk szerzője Körömi Csongor, a Közép-Európa Társaság munkatársa. Kép forrása: UNIAN News Agency Ukraine