Washington szerint a büntetőintézkedések megváltoztatják Moszkva számításait, azonban az orosz gazdaság köszöni szépen, jól van. A Kapitóliumról érkező bátor szavak ellenére az a csúf igazság, hogy az IMF által elfogadott ortodox monetáris politikának és az olajár újbóli emelkedésének köszönhetően Moszkva devizatartalékai rekordmagasságokban járnak. Andrej Movchan, a Carnegie Moscow Center szakértője elemezte a nyugati szankciók orosz gazdaságra kifejtett hatásait a Foreign Policy véleményrovatában.

Az orosz gazdaság az elmúlt időszakban ellenállóbbá vált a szankciókkal szemben, és bár a nyugati politikusok kedvenc témái közé tartozik a rubel árfolyamának folyamatos esése,

valójában az idei 25%-os csökkenés egy igazi áldás az állami költségvetés számára.

Vlagyimir Putyin orosz elnök számára szerencsés, hogy amíg a kormány szociális kiadásai és „kisállat-projektjei” rubelben vannak árazva, addig az orosz dollárbeáramlást a szénhidrogén-exportok adják. Az állam könyörtelen dominanciája a gazdaság felett pedig további védelemmel ruházza fel a Kremlt, ugyanis az orosz gazdaság legalább 80%-a az államé vagy a rezsim által kijelölt ún. oligarchák kezében van, valamint a munkaerő kb. 38%-a magának az államnak az alkalmazásában áll. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb orosz jóléte nem a piaci mozgásoktól, hanem az állami akarattól függ.

A Kreml továbbá egy percig nem tétlenkedett, hogy politikai célokra használja fel a szankciós rezsimet: ahogy Putyin állítja, bármely probléma nyilvánvalóan Washington, és nem a Kreml hibája. A rendkívül népszerűtlen (és vitathatóan szükségtelen) nyugdíjreform is a Nyugat nyakába van varrva:

a kormánynak pénzre van szüksége, mivel a Nyugat bevezette a szankciókat és elüldözte a külföldi befektetőket.

Az intézkedések döntő jelentősége az orosz eszközárakra nehezedő nyomásban is megmutatkozik, a legutóbbi felmérések szerint ugyanis az orosz vállalkozók 89%-a akarja eladni az üzletét. Ez jó hír a körülbelül 12 kulcsfontosságú oligarcha-család számára, akik potom pénzekért vásárolják fel az eszközöket állami bankok által nyújtott hitelekből.

Az orosz kormány számára azonban a leghasznosabb szankciók azok, amelyeket orosz magánszemélyekre róttak ki. Mivel Oroszországban a cégeknek nincs valódi tulajdonjoga, csak átmeneti vezetése, a különböző oligarchákra kivetett szankciók egyszerűen egyre közelebb sodorják őket a Kremlhez.

Bármelyik oligarcha, aki letér a hatalom kívánságai által kijelölt útról, azzal szembesül, hogy már másnap elveszti mindenét, a Putyin körüli éhes szájak így bármikor örömmel segítenek a saját eszközeik eladásának lerendezésében. Vegyük Oleg Gyeripaszka alumíniumipari mágnás esetét: miközben alumínium-feldolgozó cégének, a Rusalnak a részvényei az áprilisban bejelentett szankciók hatására bezuhantak, a cég piaci tőkésítése és bevételei eltörpülnek az orosz olaj- és gázipari óriásokhoz képest. Az orosz alumíniumexport sem szenvedett túlságosan, ugyanis a Trump-adminisztráció nem rest engedélyeket és kivételeket adni azok alól a szankciók alól, amelyeket épp csak kivetettek.

Egyszerűen senki sem meri a kormányzaton belül szétverni a globális ellátási láncokat, vagy amerikai és EU-s munkavállalókat az utcára juttatni.

Az orosz gazdaság legfőbb szerkezeti sebezhetősége a szénhidrogének és más nyersanyagok – főként Európába való – exportálásától való hatalmas függőségben rejlik, azonban a Kreml arra számít, hogy a Nyugat nem fogja elvágni ezeket az eladásokat, hiszen azok negatív hatásait elsősorban az európai fogyasztók éreznék meg.

A fejlett technológiákra és berendezésekre, valamint a polgári légiközlekedésre kivetett korlátozások is érzékenyen érinthetnék Oroszországot, azonban ugyanez elmondható olyan nemzetközi cégekre is, mint a Siemens, vagy az ABB, így érdekes módon se megvitatásra, se bevezetésre nem kerültek még szankciók ezekben a szektorokban.

Mindezek azonban egyáltalán nem azt sugallják, hogy az orosz gazdaság hibátlan lenne: a növekedési kilátások többnyire stagnálást mutatnak, a közeljövőre nézve pedig senki sem jósol évi 2%-nál nagyobb GDP-növekedést.

Az orosz vezetőket pedig egyáltalán nem érdekli az ország hosszú távú prosperitása. A fókusz a stabilitáson és a hatalom megőrzésén van, miközben mestereivé váltak a Nyugat hibáztatásának a gazdasági problémák miatt. És amennyiben a nyugati szankciók következő, fenyegető hulláma felsül, a rossz dolgok kordában tartása miatt még akár a népszerűségük is megnőhet.

Andrej Movchan a Carnegie Moscow Center kutatója, 1993 óta számos orosz és nyugati pénzügyi intézményben töltött be vezető pozíciókat.

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Igor Szecsin Rosznyeft vezér-igazgató Szocsiban 2017 májusában (AFP/Getty Images)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük