Vlagyimir Putyin hibrid háborújának kezdete óta egyre több fronton gyengül Oroszország pozíciója Ukrajnában. Az új befektetők felé fordulás gazdaságilag, az orosz ortodox egyháztól való elfordulás vallásilag, még az Európa-párti és Amerika-barát erők feltörekvése politikailag segíti Ukrajnát a függetlenedés útján. A nyugati integrációs törekvések és az orosz autoriter modell kiterjesztése közti feszültség ver éket a két ország kapcsolatába – írja Peter Dickinson az Emerging Europe oldalán.

 

Soft power eszközök – gazdaság, mobilitás, vallás és kultúra

Európa vezető légitársaságai a jövő hónapban rendszeres járatok indításába kezdenek Ukrajnából az Európai Unió több városába. Az új hétközi járatok és az utasok számának növekedése a legfrissebb mérföldkő az ukrán légiközlekedés lendületében. Mindeközben 2015 októbere óta nem közlekedett egyetlen járat sem Ukrajna és Oroszország között.

A 2014-es események óta az ukrán légiközlekedésében bekövetkezett változás csak egyike azon folyamatoknak, melyek az ország elfordulását mutatják Oroszországtól. A gazdasági mutatókat tekintve, 2014. óta Oroszország ukrajnai exportjának részaránya 24 százalékról 9 százalék körülire esett, az Ukrajnába érkező orosz import pedig a felére csökkent. A gazdasági kötelékek gyengülésének fényében az ukrán vállalatok befektetéseik céljából elkezdtek a Nyugat és más potenciális partnerek felé tekinteni. A kvóta-korlátozások és nyílt tiltások kiszorították az orosz termékeket az ukrán médiapiacról is.

A Kreml helyzetének súlyosságát szintén jelzi, hogy Oroszország fokozatosan veszíti el azokat a társadalmi-kulturális soft power eszközöket, amelyekkel fenntarthatná az Ukrajnába irányuló orosz(barát) információáramlást. Az olyan, Oroszországhoz kötött közösségimédia-felületek, mint a VKontaktye (a Facebook orosz megfelelője) gyakorlatilag elérhetetlen az országban. Mindeközben a kultúra is a hibrid háború áldozatául esett: az orosz celebeket, popsztárokat, művészeket már nem látják szívesen az ukrán szórakoztatóiparban.

És, ha mindez nem volna elég, az orosz vezetés a vallás tekintetében sem őrzi már ugyanazon szerepét, mint 2014 előtt. Ukránok milliói fordulnak el az orosz ortodox egyháztól a konfliktus kitörése óta, mely fenyegeti az egyház pozícióit is. A következő néhány hónapban a konstantinápolyi patriarchátus várhatóan teljesen függetleníti Ukrajnát az orosz ortodox egyháztól, mely mindennél nagyobb sebet ütne az orosz történelmi követeléseken, megtagadva Moszkva autoritását és megerősítve Ukrajna nemzeti identitását – véli a szerző.

 

Politikai eltolódás

Az orosz beavatkozás traumája nagymértékű eltolódást okozott az ukrán közvéleményben. Még az EU és NATO csatlakozás támogatottsága soha nem látott szintre emelkedett, addig az orosz kötelékek iránti lelkesedés nagymértékben csökkent. Bár valóban nehéz elképzelni, hogy Ukrajna a közeljövőben az Európai Unió vagy a NATO tagjává váljon, az orosz pályára való visszatérés még távolabbinak bizonyul. A mai Ukrajnában azon pár maradék Kreml-barát párt kénytelen a pragmatizmus nyelvén keresztül elrejteni a politikailag mérgezővé vált oroszbarát álláspontjukat.

Putyinnak azonban nem ez állt szándékában, amikor kiadta a parancsot a Krím-félsziget elfoglalására. Moszkva reménye mindenekelőtt az volt, hogy eltérítse Ukrajnát a Nyugat felé fordulástól. Ehelyett az irányítás kezd kicsúszni a Kreml kezéből, átalakítva a két ország egyszerre kínos és intim kapcsolatát az évszázad geopolitikai válásává. Ezen válás azonban gyorsan kezd arra a pontra jutni, ahonnan már nincs visszaút.

Az orosz vezetés azonban továbbra is tagadja a befolyás történelmi veszteségét. Elkerülhetetlen jövőbeli közeledést vizionálnak Ukrajnával, miközben külső tényezőket hibáztatnak a két ország közti szakadásért. Ugyan úgy tűnik Moszkva komoly reményeket fűz a 2019-es ukrán választásokhoz, Putyin belső körének tagjai szívük mélyén tudják, az ukrán politikában leáldoztak az oroszpárti erők napjai.

Miközben a legtöbb orosz állampolgár nem mutat túl nagy érdeklődést az olyan, korábban vazallus államokból uniós tagállamokká vált országok iránt, mint Lengyelország vagy a Balti államok, addig Ukrajnát gyakorlatilag saját országuktól elkülöníthetetlennek tekintették. Moszkvában sokan úgy vélik, a népi demokratizálódás iránti igények hamarosan lehetetlenné teszik azt az alapvetően birodalmi struktúrát, amely egyben tartja a modern Oroszországot.

 

A valódi veszély

Azáltal, hogy kevés az esély arra, hogy visszanyerjék a kontrollt Ukrajna felett, megjelenik a veszély igazi forrása – Oroszország dönthet úgy, hogy legjobb megoldásként a káoszt választja. Az elmúlt négy évben a Kreml időről időre demonstrálta, hogy kész nagy árat fizetni annak érdekében, hogy megelőzze Ukrajna „menekülését” az orosz befolyás alól.

Azáltal, hogy Moszkva visszautasította az Ukrajnából való visszavonulást, megpecsételte a Nyugattal való kapcsolatának összeomlását. Ezek a drámai intézkedések tükrözik azt a széles körben elterjedt meggyőződést, hogy a nyugatiasodott Ukrajna megjelenése a Putyin-rezsimre nézve végzetes következményekkel járhat.

Ez a vágy, hogy Oroszország megvédje autoriter modelljét, valószínűtlenné teszi, hogy a Kreml bármikor is elfogadja Ukrajna tagságát az euro-atlanti közösségben. Ukrajna azon a bizonytalan helyzetben találja magát, melyben jelentős nemzetközi támogatást élvez, de lényegében egyedül áll szemben a világ egyik legerősebb nemzetével. 2014 óta azonban Ukrajna minden elvárást felülmúl – képesek ellenállni az orosz hibrid támadásoknak, miközben jelentős lépéseket tesznek a nagyobb integráció felé.

Peter Dickinson cikke az Emerging Europe oldalán jelent meg 2018. szeptember 29-én. A cikk eredetileg az Atlantic Council oldalán jelent meg.

Borítókép forrása: Emerging Europe

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük